Fontosabb kiállítások és alkotások

  • Kiállítások :

Az első fontosabb kiállításai Debrecenben voltak a Vasutas székházban , GÖCS-ben, a BIOGÁL-ban 1985 telén és Berettyóújfaluban a Művelődési Házban 1981-tól 1995-ig éveken át, a Kórházban 1982-ben, Gabonában 1987-ben. Természetesen szülőfalujában, Biharnagybajomban 1992-ben is rendeztek, hiszen nincs nagyobb elismerés egy művész számára, mint ha a szülőhelyén ismerik el tehetségét. Munkahelye révén Zsákán 1995-től is számos kiállítása. Ezen kívül Nagyrábén 1986-ban, Gáborjánban 1993-ban; Budapesten 1986-ban, Balatonszárszón 1986-ban és Krakkóban (Lengyelország) 1984-ben még a képzőművészeti táborok erdményeképpen voltak láthatóak alkotásai. Bodrogkeresztúron 1997-ben, Encsen 1999-ben az Abaúj Expo és Hernádvécsén 1997-ben keretében már a költözés után voltak megrendezve kiállítások, ezek voltak az első bemutatkozások az új vidéken. Pakson 2001- és 2003-ban a Földtani Intézet és a Geológiai Szolgálat felkérésére rendezett már kétszer kiállítást a kétévente megrendezendő Földtani Kongresszus alkalmából, ”Utazás 2000” idegenforgalmi és turisztikai kiállítás 2000, Kikinda (Jugoszlávia) 1989-ben; Breegenz (Ausztria) 1993-ban; Gorinchem (Hollandia) 1999-ban; Bádenbáden (Németország) 2000-ben, pedig kulturális kapcsolatok ápolása, expo és külföldi intézmények felkérése által lettek kiállítások színhelyei. Ezeken kívül számos csoportos és egyéni kiállítása volt főként Hajdú-Bihar megyében.

  • Alkotások:

Eötvös József portré, amit az Eötvös József Szakközépiskola névadó ünnepségére készített, (Berettyóújfalu 1996). A biharnagybajomi Múzeumnak, ami egyben Szűcs Sándor szülői háza volt, a kapuját faragta ki 1994-ben, mint az utókor tiszteletének leróvása a nagy néprajzos előtt. Harangláb a nagyrábéi temetőbe 1987-ben (Nagyrábé). Csemeteültető gyerekek 1997-ben, amit a hernádvécsei gyermekotthon díszítésére ajánlott fel. Csikó szobor, ami egy művészeti tábor szülötte 1994-ben (Debrecen-Bánk). Életnagyságú Lószobor, amit a Közlekedési Múzeum felkérésére faragott ki 1992-ben, hogy legyen egy lószobor a múzeumban, amit befoghatnak a kiállításokon szereplő fogatok elé (Budapest). Kucorgó férfi, ez a 1986-os balatonszárszói Képzőművészeti tábor szülötte. Fényi Gyula szobra 1997-ben, ami Miskolcon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium névadó szobra. Kossuth portré 1998-ban (Határőr Igazgatóság, Miskolc). Millenniumi Szoborpark, amit az államalapítás 1000 éves fordulójára faragott ki 1996-ban, és ami méltán nevezhető művészetének egyik csúcspontjának (Hejce). Életfák 1997, 1998 1999-ben (Hejce). Határőr hősi halottainak síremléke 1991-ben (Biharkeresztes). Zrínyi Ilona a gyermek Rákóczival 1998-ban, a második szobor, ami emléket állít Rákóczinak azon a vidéken, annak ellenére, hogy ott nőtt fel (Regéc). Korpusz 1996-ban (Thália Szíház, Kassa). Hajdú-Bihar emlékoszlop 1993-ban, ami Hajdú-Bihar megye ajándéka Voralbergnek (Ranweil, Ausztria). Életfa 1999-ban (Gorinchem, Hollandia). Bányász szoborcsoport 1999-ben, ami a másik monu­mentális szoborcsoportja a művésznek (Telkibánya). Önportré 1995-ben (magángyűjtemény). Kölcsey Ferenc portré 2000-ben (Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Debrecen). Szent Orbán 2000-ben (magántulajdon). Életfa 2000-ben (Badenbaden, Németország). Vadászok emlékoszlopa Galvácson 2000-ben. 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelye Hejcén 1997, 1998, 2003. Körszín Hejcén 1999-ben. A Hejce-Karltensundheim em­lékosz­lop 2000-ben, ami a két testvérfalu összekapcsolója (Németország). Karácsony Sándor portré 2000-ben (Berettyóújfalu), Ruffy Pál szobra 2001-ben, ami azon kormánybiztosunk előtt tiszteleg, aki megalkotta az első gyerekvédelmi törvényeket (Hernádvécse). Faragott kapu Hejcén 2001-ben. Kormos Sándor tanító emlékoszlopa 2002-ben. Szent Imre szobra Dunakeszin 2001-ben. az Oszvald család fája Budapesten 2001-ben. Béres Ferenc szobra Krasznokvajdán 2002-ben. Harangláb a boldogkőújfalui temetőben 2002-ben. Szent Flórián szobra Göncön 2003-ban. Prímás szobra Abaújszántón 2003-ban és a Buszváró Hejcén 2003-ban.

<<Előző rész   Tartalomjegyzék   Következő rész >>