A famívességről röviden
Először is Nemes Sándor nem szobrásznak vagy fafaragónak nevezi magát, hanem famívesnek. Ez a kifejezés a következőket takarja: a faszobrászat, a népi fafaragás és a faépítészet sajátos összefonódását, mely egyedi és megismételhetetlen alkotást hoznak létre. A faszobrászat nem más, mint természetesen fából – különböző típusú szobrászvésők segítségével faragott formák kialakítása. A népi fafaragás a magyar díszítőművészetünkben megtalálható megszámlálhatatlan motívum felhasználását jelenti – főként olyan tárgyakra melyek elsősorban nem esztétikai funkciója miatt használtak. Az ácsolt, faragott kapuk (közismertebb, de nem teljesen helyes nevükön: székelykapuk), építmények a középkori építészetünk hagyatékai, a faépítészet ennek a hagyománynak a felhasználását jelenti.
Ez a műfaj azon alapszik, hogy az adott tárgyakat funkciójára tekintettel, tárgyszerűen és anyagszerűen szépre alkotni véletlenül nem megy; értéket alkotni hozzáértéssel, tiszta alkotóerkölccsel és hittel lehet. A hozzáértés jelenti:
- a fa anyagismeretét, hogy melyek a felhasználható fák, hol találhatóak meg, egyáltalán mi jellemző a fára, mint anyagra.
- az eszközhasználatot: a famegmunkáló kéziszerszámok fajtáinak és természetesen használatuknak ismeretét, és ami nagyon fontos a karbantartásukat.
- a technikai megoldásokat: a faragás, vésés technikájának ismeretét; a fa sík, domborított, plasztikus és áttört megmunkálását.
- A művészeti ismereteket: egyrészről a népművészetet (néprajzot), annak motívumismeretét; az eredetét, jelentését ismerve felhasználását illetve megkomponálását. Másrészről a képzőművészetet, mint a szerkesztés, alapvető anatómiai ismeretek, optikai tudnivalók, alak – háttér jelenség stb. Harmadrészről a faépítészetet.
A tiszta alkotóerkölcs az, ami általában nem jellemzi egy mai művészt. Miért? Egy olyan világban élünk, ahol a pénz a meghatározó, ahol a haszon a legfontosabb szempont. Ennek az az eredménye, hogy az alkotó nem azt és nem úgy hoz létre, ahogy ő szeretné, hanem amit a megrendelő akar. Persze ezzel sokan vitatkoznának, hiszen valamiből meg kell élni, de általánosságban érvényes a fenti megállapítás, hogy a művészet elanyagiasodott. A hit nélkül pedig nem lehet „élőt” alkotni, hiszen ha az alkotó nem hisz benne, hogy amit létrehozott, az hasznos, gyönyörködteti az embereket, meg is becsülik és megértik az üzenetét, akkor az egésznek nincs semmi értelme és ez meg is látszódik a tárgyon.
