A fafaragás népi formái
4. A fafaragás népi formái
A múlt század ellőttig az volt az általános, hogy az emberek, amit tudtak, maguk készítették el. Találkozván az igény a hozzáértéssel adta, hogy amit elkészítettek azt díszítették is, úgy, hogy a díszítés mondanivalója lehetőleg összhangban legyen a tárgy funkciójával, használójával esetleg alkotójával. Például a sulykoló tipikusan szerelmi ajándék volt, így a minták főként szerelmi motívumokat tartalmaztak. A fával foglalkozó céhes mesteremberek, mint például az asztalos, az ács és ezen kívül a pásztorok mesterei voltak a fafaragásnak. A céhes mestereknek presztízskérdés volt, hogy jól ismerjék a fafaragást, a pásztoroknál meg ez volt a legeltetés alatti „szabadidő” eltöltésének egyik módja. A következőkben bemutatom azokat a tárgyakat, amelyeket az órákon is elkészíthetjük. Fontos még elmondanom, hogy ezeknek a tárgyaknak a díszítését kétféleképpen lehet elkészíteni: egyik az, ha vésővel faragjuk, másik az, ha faragókéssel. Először mindenféleképpen a vésővel való faragást ajánlom, mivel könnyebb. Ám ekkor figyelni kell arra, hogy a minták ekkor nagyobbak legyenek és egyszerűek. Az ékrovásos faragásnál már sokkal bonyolultabb mintázatot engedhetünk faragni. Az időbeli tervezés miatt megjegyzem, hogy az ékrovásos faragáshoz általában 2-szer, 3-szor annyi idő kell ugyanannak a mintának az elkészítéséhez, mint a vésővel való faragásnál.
